Ateista vagyok – morális megfontolásból. …
A világ szerintem annyira sajnálatos módon van összerakva,
hogy inkább azt hiszem, senki sem csinálta,
mintsem azt, hogy valaki ezt szándékosan tette.^[1]

Ha földi létünk véget ér, a dogmákkal és tévedésmentes pápai nyilatkozatokkal alátámasztott korábbi tanítás, miszerint lelkünk (és tudatunk) tovább él, majd a végítéletkor minden valaha élt ember visszakapja eredeti testét, mára tarthatatlanná vált három okból:

• Jelenlegi fizikai ismereteink szerint a Föld teljes szénkészlete sem lenne elegendő ahhoz, hogy a feltámadottak minden szénatomja különböző legyen; a közös használat kivitelezése pedig még Isten számára is lehetetlen.
• A végítéletig test nélkül kódorgó lelkek állapotára nem sikerült épkézláb magyarázatot összehozni.
• Máig kimászhatatlan teológiai kátyú az is, hogyan egyeztessék össze Isten végtelen jóságát a bűnös megbüntetését követelő igazságosságával és a pokol borzalmaival? „Isten igazságossága a Jézus Krisztusba vetett hit által nyilvánul meg” – szól a megnyugtatás.^[2]

        A szép csendben „átértelmezett” modern feltámadástan szerint – pontosan nem tudni milyen – „átlényegült” testben támadunk majd fel: „Az anyag azáltal teljesedik be, hogy »bensőségesül«, szellemivé válik, felülmúlja magát a szellem felé”^[3] – így tájékoztatják a hívőket, nem részletezve, hogy honnan veszi majd anyagi testünk a képességet a bensőségesüléshez és önmaga felülmúlásához?

        De  ne rohanjunk tovább, előbb nézzük meg mi történik a feltámadottakkal, akik – nem lévén tökéletesek - életükben óhatatlanul követtek el hibákat. A teológia szerint jogos, hogy Isten beszámoltassa őket „szabad akaratuk” felhasználásáról, evégett meg kell jelennünk ítélőszéke előtt, ahol igazságos, de irgalmatlan ítélet vár rájuk, amelyben Isten csak „jelen van”, valójában mindenki maga ítéli meg önmagát:^[4]

• Akiknek lelkét halálos bűn^[5] szennyezi, azonnal a pokolba kerülnek, ahol a bűnösöknek – bármilyen nagy, de mégiscsak véges – bűneikért véges ésszel felfoghatatlan végtelen büntetést kell elszenvedniük.

Jézus jellemének súlyos hiányossága, hogy a poklot valóságosnak hitte,^[6] de ugyancsak valóságos tűznek tartotta Aquinói Tamás, és erről szól III. Ince pápa tévedésmentes tanítása is. A legújabb teológia árnyaltabban fogalmaz: akinek bűnei vannak túlsúlyban, büntetése a bűntudat lesz, és szenvedést okoz számára „az élet végérvényes kudarca, kizártság Isten és a teremtmények közösségéből” és megfosztottság minden szeretettől,^[7] de nem árulja el sem a büntetés tartamát, sem a pokol helyét, valójában még a létezését sem erősíti meg. Költőien szólva „a jóságos istenkézz fátyla” eltakarja a hívők (meg a nem-hívők) elől a meddig?, hol?, hogyan? kérdésekre adandó válaszokat.

• A mennyország viszont tüstént megnyílik azoknak, akiknek mérlege pozitív: a végtelen szépségnek közvetlen „színről-színre” látása örök boldogsággal tölti el őket.

Azért szükséges két kiegészítő magyarázat is: egyrészt az örök élet nem időbeli, hanem minőségi fogalom: részesedés Isten életének teljességében, másrészt Isten lelke csak annyiban „látható”, amennyiben (önként) feltárja titokzatos lényét és képességet ad ennek érzékelésére.

        Kicsit belekavar a történetbe a kegyelemtan, amely szerint „Minden teremtmény minden tevékenységében Isten teremtői együttműködésére szorul”.^[8] A kegyelem azonban Isten ingyenes ajándéka: vagy adja, vagy nem; kikönyörögni, még kevésbé megkövetelni, – vagy akár jótettekkel kiérdemelni – már csak azért sem lehet, mert ez üdvösségre hasznos cselekedet volna, amihez előzetes ke­gyelem szükséges (vö. a 22-es csapdája). A teológiai magyarázat szerint viszont Isten minden embert üdvözíteni akar szeretetből, ezért mindenkinek ad elegendő kegyelmet.

      Bármi lett légyen is sorsa az elhunytnak, lesz még egy nagy találkozása: az utolsó ítéletre Krisztus második eljövetele (paruszia) alkalmából kerül sor, amikor helyreáll és megújul mindenkinek minden korábbi evilági kapcsolata. Ekkor kezdődik meg és tart mindörökké „Isten országa”, amelyet Isten végső célul tűzött ki az emberiség elé, és amelyet Jézus is megígért.^[9]

Fantáziadús olvasóim megkísérelhetnek elképzelni néhány, megrázóan beteljesülő kapcsolatot: Szókratészét elitélőivel, Kleopátráét Julius Caesarral és Antoniusszal, VIII. Henrikét mind a 6 feleségével, VI. Sándor pápáét Savonarolával, Dantonét Robespierre-rel, Hitlerét Einsteinnel, Leninét Sztálinnal, a házasfelekét társuk (és egymás) szeretőivel....

Akik szeretnek a dolgok mélyére nézni, elmélkedhetnek még egy kicsit a túlvilág benépesüléséről is. A végtelen transzcendencia nem lehet homogén: egy véges „tartományban” nagyobb lesz a jók „sűrűsége” – ez lehet a mennyország –, másokban a rosszaké – ez meg a pokol. Mármost mi határolja a jók és a rosszak birodalmát? Egyáltalán: hogyan léteznek a végtelen szellemben véges szellemek, mi választja el, vagy mi különbözteti meg őket egymástól és Istentől?

Élet az ítélet után

Rosszindulatúan fogalmazva: a teológusoknak fogalmuk sincs, miben fog állni majdani feltámadásunk utáni létünk. De tekintsük nagyvonalúan küszködésüket, hisz a véges-végtelen átmenet leírására véges fogalmakkal nyilvánvalóan lehetetlen. Ne essünk ugyanebbe a hibába, de annyit azért fogadjunk el, hogy az örökkévalóság lényege az időtlenség, amiből szükségszerűen következik hogy nem létezik sem változás, sem mozgás.

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy a kiválasztott üdvözülteknek szellemivé bensőségesült agyát „szem nem látta, fül nem hallotta” gyönyörűséggel tölti el Istennek valamiféle „szemlélete”, elképelhetetlen boldogságukat ujjongó hozsannára késztetve; az egyhangúságot pedig az töri meg, hogy Isten végtelen szépségének és harmóniájának pillanatonként változó árnyalatát mutatja  De ne feledkezzünk meg az elkárhozottak kínjait folyamatosan megújító isteni tevékenyégről sem; talán igazuk van a teológusoknak: őrjítő kínlódásukat magukra hagyottságuk okozza, hogy velük senki sem törődik.

Aprócska gond csupán, hogy Istennek bármilyen szellemi-gondolati tevékenysége folyamatos információcserét jelentene a változhatatlanságban, miközben véges tudatunk számára: a végtelen jólét éppolyan elviselhetetlen, mint a végtelen reménytelenség. A teológusok nem véletlenül óvakodnak nyilatkozni az örökkévalóság mibenlétéről, hisz onnan soha nem érkezett számunkra „jel”; inkább az „Istennél semmii sem lehetetlen” fölényes „érvvel” félresöprik az ateisták ostoba képzelgéseit.

A buddhizmus könyörületes: nem kever bele végtelen körforgásba, előbb utóbb kiérdemelhetjük a Nirvána örök nyugalmát.

A kereszténység irgalmatlan: örök ébrenlétre kényszerít, s ez így marad mindörökké, megváltoztathatatlanul. Boldogok, akik nem látják a feloldhatatlan ellentmondásokat, csak hisznek. Még boldogabbak azok, akik látják, és mégis hisznek. A csodás húsvéti legenda fényének reménykeltő ragyogása átszűrődik a halál mindent eltakaró fekete fátyolán.

Mégsem csak a hívőké a boldogság privilégiuma! Ateistaként ne kívánj magadnak végtelen tulajdonságokat, így örök életet sem. Túlvilági illúziók nélkül, bölcsen törődj bele, hogy halálod utána éppen úgy nem létezel tovább, ahogyan születésed előtt sem léteztél. Véges életed mégis értelmes és kiegyensúlyozott lesz, ha a magadé mellett, másoknak is hasznukra tudsz lenni. Gyermekeidben és utódaidban megmarad fizikai lényedből, amit génkészletedből átadtál nekik, és amíg emlékeznek rád, szellemed sem enyészett el.

A halál a szerelem és a gyönyör ára. Ezért belenyugszunk, hogy halálunk az emberiség fejlődésnek feltétele: halál nélkül nem születhetnének újabb emberek, gyermekek életre hívása és felnevelése nélkül pedig értelmetlenné válnék a családi élet. Ez másfajta boldogság, földi és véges, de nem kevésbé teljes, mint a hívőké.

Részletesebben: Élet az örökklvalóságban

 Jegyzetek

 ^[1] Stanislaw Lem gondolata.
^[2] XVI. Benedek pápa üzenete, ZE 2010/02/04.
^[3] Nemesszeghy Ervin: Hit - Istenkép - Tudományos világnézet; (in: Távlatok, 2007/2, 178. oldal.)
^[4] Vö. DKK2, 482-485. oldal.
^[5] Halálos bűn Isten súlyos (gyilkosságra, káromkodásra, szexuális bűnre stb. vonatkozó) törvényének
megszegése, teljes tudatossággal és előre megfontolt szándékkal, valamint az eredeti bűn is.
^[6]„Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és
tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” (Mt 13. 49-50)
^[7] Vö. DKK 2/489. oldal
^[8] Cathechismus Catholicus, I. 222.
^[9] Vö. DKK2, 493-494. oldal.