Kedves hazugságot kívánsz, vagy keserű igazságot?
Szólj! A választás rajtad áll!^[1]

Hit nélkül nem lehet élni:         

„A hitszükséglet evolúciósan kialakult, genetikailag továbbadott idegrendszeri sajátság … mindenkinek beépített gyári tartozéka … előre-huzalozottan bennünk van. … Hit nélkül nincs élet, nincsenek célok, nincs erkölcs … az ember csak vegetál. A hit azonban nem feltétlenül istenhitet jelent.”^[2]

A vallások ugyan leszűkítették a hit fogalmát vallásos hitre, de ez hamis: a tudományok sem lehetnek meg hipotézisek nélkül; ezeket aztán  vagy sikerül kísérletileg bizonyítani, vagy elvetik.

A hit akarat kérdése: azt hiszel el, amit hinni akarsz. Egy, a túlvilágról elképzelt, misztikus „hitélmény” számodra azért tűnhet megcáfolhatatlan, valóságos „hittapasztalat”-nak, mert átélésekor agyad ugyanazokat az idegpályákat használta, amelyeket az érzékszerveid által közvetített, anyagi eredetű érzéki tapasztalatokhoz.

Hitélmények beindulhatnak epilepsziás rohamban, mágneses térerősség-változásokra, bizonyos drogok hatására, de spontán módon is (böjt, oxigénhiány, zarándoklat, egyedüllét, alváshiány, imádkozás stb., lásd például Mózes történetét a kőtáblákkal), sőt kellő rendszeres gyakorlás révén tudatosan is.^[3]

Hit és tudás között nem lehet éles határvonalat húzni: ha a hit hófehér, a tudás koromfekete, akkor mindnyájan szürkék vagyunk, ki világosabb, ki sötétebb árnyalatban. Hiteinkhez aztán midig találunk – akár vallásos, akár racionális – magyarázatokat, miáltal számunkra igazsággá válnak.^[4]

Mindent azonban nem tudhatsz, van valami, amit csak hinni lehet, de kell is!

Mégis mi az a "valami"?

Először is gondold meg, hogy soha nem lehetett olyan állapot, amikor – szó szerint – semmi sem volt: a "semmi" nem tudta volna önmagát "valamivé" változtatni! Márpedig te tudod, hogy valóságos vagy, ezért kénytelen vagy hinni, hogy "valaminek" mindig is léteznie kellett!

Hogy honnan volt? Rossz kérdés! Ez a "valami" örökkévaló!

A végtelen öröklét azért elképzelhetetlen számunkra, mert a végtelent nem lehet véges darabokból összerakni, sem véges darabokra szétvágni, s emiatt nem lehet részletenként leírni, még kevésbé megmagyarázni. Nem elég, hogy semmit sem tudunk róla, ha „lenyeltük” a felfoghatatlant, akkor még 3 „tulajdonságát” is hinnünk kell: végtelen, egyetlen, és változhatatlan.^[5]

    Az idealista filozófia azt hiszi igaznak, hogy ez a „valami” szellemi természetű, és ebből kiindulva, előbb-utóbb eljut egy személyes istenhez, aki értelmes, s így szükségképpen mindentudó és mindenható is. Ezzel megszületett az egyetlen isten fogalma, akit a zsidók JHWH (Jahve, Jehova), a muszlimok Allah néven tisztelnek, a keresztények azonban nem adtak neki nevet, számukra ő egyszerűen nagybetűvel írva az Isten. Az egyistenhívő vallások istenük és az emberek közötti kapcsolatokat szabályozzák.^[6]

A kereszténység ily módon kisajátította az istenfogalmat (is), hisz nagybetűvel írva egyértelmű, hogy Isten minden más vallás minden istenét minden tekintetben felülmúlja, amivel sérti más vallású hívők hitét.

    A materialista filozófia viszont – kiindulva az érzékelhető valóságából^[7] – az örökkévaló „valamit” anyagi természetűnek hiszi, egyszersmind tagadja bármilyen anyag nélküli világ és bármiféle isten létezését, sőt bármilyen, anyagi hordozó nélküli szellemi funkció lehetőségét is. A vallástalanok emberi kapcsolatait a humánerkölcs szabályozza.

    Cáfolhatatlan bizonyíték egyik hit mellett sincs, és nem is lehetséges. Ám az értelmes élet alapja a szilárd világnézet: amíg nem döntöttél, kétségek fognak gyötörni. Válaszóthoz értél.
Hogyan akarsz élni?

Vallásosan

Ha az idealista filozófia nyomán, elfogadod valamilyen vallás tanításait, megkönnyíti a keresést a hit, hogy éntudatod nem semmisül meg haláloddal, bár:

Ahány vallás van,
              Mind ezt a keserves létet
              Álmodja örökkévalónak.^[8]

Ha a kereszténységet választottad, hinned kell: „Isten … azért helyezett el minket a világban, hogy őt megismerjük, szolgáljuk, szeressük, és így eljussunk a Paradicsomba”.^[9]
És ez biztos? 

Igazából Istenről csak annyit lehetne mondani, hogy „MÁS”; a teológusok mégis könyvtárakat töltenek meg a leírhatatlan leírásával, hisz egy „üres” istenfogalmat ugyan ki akarna imádni?   Nem baj, hogy az érvek szükségszerűen hiányosak és ellentmondásosak, a hívőknek úgyis minden bizonyítás felesleges, a hitetleneknek meg hiábavaló. Tapasztalati (empirikus) bizonyíték létezése képtelenség, mert a transzcendens valóság fogalma logikai önellentmondás: a valóság nem transzcendens.

Ha a túlvilági (boldog!) örök életre készülsz, nem kételkedhetsz vallásod tanításaiban! Nem baj, ha nem érted,  hittel kell elfogadnod. Ezekhez igazodó célokat tűzöl ki, és ha teljesülnek, úgy érzed, nem élsz hiába. Szinte gyermekien melengető érzés a hit, hogy egy végtelen hatalom szeretettel vigyáz rád. És gyermeknek lenni könnyű.

Azért annyit gondolj el, hogy a vágyott, időtlen örökkévalóságba jutva, tested „bensőségesül” (valamilyen anyagtalan „angyalbőr” csak összefogja, hogy ne folyjék szét, mint zsír a meleg serpenyőben?).^[10] Anyagtalanná vált éntudatod azonban véges marad. Kis probléma, hogy az új „ismeretek” előbb-utóbb teljesen kitöltik véges emlékezetedet, s ha „megteltél”, nincs új gondolat, sem új érzés, Isten teljesen áthatja szellem-testedet – hiszen benne vagy, és Istenben nem lehetnek lyukak –, miközben misztikusan „érzékeled” majd szépségének végtelen árnyalatait, és így éled meg a szem nem látta, fül nem hallotta boldogságot.^[11]
Ennyi.

Vallástalanul

Ha megmaradsz az érzékelhető (saját és tudományos) tapasztalatok mellett, tudomásul kell venned a keserű igazságot, hogy életed haláloddal véget ér, utána nem következik számodra semmi! Nem lévén „felső irányítás”, csak a humánerkölcsi értékrend normáiban bízhatsz. Felnőttként, alkotó munkáddal kell elérned, hogy életed ne legyen hiábavaló. És felnőttnek lenni nehéz.

     Az erkölcsi normákat önként követőknek kell „megfizetniük az árát”, hogy az utánuk következő világ tényleg jobb legyen az örököltnél – a kibújók számára is!  Garancia nincs, mert így élni „nem kifizetődő”, amíg a többséget a kibújók alkotják. Némi vigaszt jelenthet, ha utódaid majd szeretettel gondolnak rád, s így lényed emlékezetükben tovább él. Esetleg beteljesítik félbemaradt terveidet is, és  akkor valóban nem éltél hiába. „A halottak akkor halnak meg igazén, ha már nem hatnak ránk.”^[12]

Kényelemszeretetből vagy közömbösségből, sok embertársunk megelégszik hétköznapi célokkal: napról-napra becsülettel végzi munkáját és többé-kevésbé erkölcsösen él. Egyszerű „fogaskerék a gépezetben”. Ha így boldogok, ne becsüld le őket: a társadalom fennmaradásához – még inkább a haladásához – fogaskerekekre is szükség van.

A választott hit meghatározza életmódodat is, ehhez azonban szükséged lesz vezérfonalakra.

 Az istenfogalom kialakulása részletesen: Istenek születése

 Jegyzetek

^[1] Euripidész mondása.
^[2] Szendi 11. oldal.
^[3] Szendi 16. oldal.
^[4] „Intelligenciánkkal legyőzhetjük tudatalatti késztetéseinket, kérdés, hogy szembeszállunk-e ezekkel, vagy inkább megideologizáljuk a helyességüket. … A valóság, az igazság és az igazságosság csak akkor érdekes számunkra, ha egybevág vélt vagy valós érdekeinkkel.” (Boldogkői 176-177. oldal.)
^[5] Ha nem volna mindenütt, és lyukas lenne mint az ementáli sajt, a lyukakban ugyan mi lehetne? Egy mindent kitöltő végtelen mellett viszont hol lehetne egy másik végtelen? Önmaga megváltoztatásához meg többet kellene tudnia, mint amennyit tud!
^[6] 2019-ben készült felmérés szerint, az emberiségnek körülbelül 75%-a vallásos, 51%-a egyistenhívő, 28% keresztény, ennek mintegy fel, ~15% római katolikus. Ateistának mintegy 16% vallja magát.
^[7] Mivel minden érzékszervünk anyagi, csak anyagi tapasztalatokat tudunk szerezni!
^[8] Weöres Sándor: Ima.
^[9] KEK 1271.
^[10] „Az anyag azáltal teljesedik be, hogy »bensőségesül«, szellemivé válik, felülmúlja magát a szellem felé”. DKK2, 477. oldal.
^[11] „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9)
^[12] Rainer Maria Rilke mondása.