Az Istenember

Mária és József gyermeke Jeshua (= Jahve megszabadít), mindmáig döntő hatással bír az emberiség egyharmadának életére, mivel egy személyben Isten, egyszersmind azonban ember is.[1]  

A keresztény hit egyik alapvető dogmája, hogy Jézus két természet birtokosa egy személyben. Aki ezt, valamint feltámadását nem hiszi, nem tekintheti magát kereszténynek, és ki van közösítve az Egyházból.[2]

A múlt század közepéig Jézus életéről és tanításairól értékelhető adatokat csak az Újszövetségben lehetett találni. Éppen ezért keltettek nagy izgalmat az 1947-ben fellelt holt-tengeri tekercsek,[3] amelyek a kutatók szerint i.e. 250 – i.sz. 50 között keletkeztek, és tartalmuk sok tekintetben ellentmond a dogmák szövegének; értelmezésük máig ad kenyeret éles elméjű teológusoknak.

Ki volt hát ez a rendkívüli személy?

A kereszténység Jézusképe

Fogantatása és születése

A Jézus születését leíró két evangélium közismert, bár ellentmondásban vannak mind a helyet, mind az időpontot illetően.

Máté történetében a család betlehemi, és egy új csillag jelezte születését, amiből i.e. 7 dátum következik; Lukács szerint viszont a Názáretben élő Józsefnek kellett Betlehembe „szamaragolnia”, a Quirinus helytartó által elrendelt összeírásra, – a „mindennapos” Máriával együtt –, és ott született Jézus.[4]

Mindkét leírás egyetért viszont abban, hogy Mária szűzen foganta gyermekét, a Szentlélek közreműködésével. A szűzi foganás biológiailag lehetséges, ám ez esetben másról van szó; ugyanis: „Jézus istenfiúsága … nem azon alapszik, hogy nem volt emberi apja; az istenvoltáról szóló tanítást nem érintené, ha szokásos emberi házasságból született volna, hiszen az istenfiúság … ontológiai tény …  az Atya és a Fiú közötti személyes és lényegi viszony … {a szűzi foganást szó szerint hívők} nem tudománytalanul érvelnek … {de} nem ütköznek össze az Egyház* hitével azok sem, akik misztikus jelképnek gondolják.”[5]

Ez a teológiai magyarázat hamis. Ugyanis a szó szerinti értelmezést vallók igenis tudománytalanul érvelnek, hiszen a (mégoly szűzi) foganás is, emberi spermium nélkül biológiai képtelenség; az átvitt értelmezést vallók pedig igenis összeütköznek az Egyház hitével, ami szerint Szűz Mária „férfit nem ismerve, a Szentlélek erejéből” foganta Jézust.[6]

Az evangéliumokban alig esik szó Jézus személyiségéről; ő magát démonűző és gyógyító prófétának tartotta, mindig Emberfiának mondta (a szerénytelen „én magam” helyett), és így is élt.[7] Bár életéről és tanításairól könyvtárnyi „eretnek” könyv is született, a továbbiakban csak a keresztény narratívát tekintjük át.

Működése és tanítása

Az evangéliumok számos epizódot közölnek Jézus prófétai működéséről, bőven sorolják csodatetteit és szellemes vitatkozásait is; az életrajzokban azonban mintegy 20 éves „lyuk” van. Jézus ugyan bíztatta híveit, hogy ne is törődjenek a napi gondokkal,[8] – ám arról elgondolkodhatunk, hogy állandó szálláshely és kereső munka nélkül, miből élhetett meg a 13 fős csapat. Csak a Nag Hammadi tekercsekben fellelt Fülöp evangéliuma sejtteti, hogy Mária Magdolna talán anyagilag is támogatta őket.[9]

     Ami csodákat illeti: a korabeli közfelfogásnak megfelelően, Jézus is azt vallotta, hogy a betegség mindig valamilyen – esetleg ősi – bűn büntetése: „bűneid megbocsáttattak… a hited meggyógyított” – mondta minden csodásnak látszó gyógyítása után. Mivel karizmatikus, nagy pszichológiai hatású személy volt, a betegek (vakok, sánták, bénák, leprások stb.) azonnal meggyógyultnak érezhették magukat, szavára vagy érintésére. Későbbi sorsukról azonban semmit sem tudunk, és soha nem jelentkeztek hivatalos helyen (rabbi, zsinagóga, Szanhedrin), így egyiknek sincs követhető nyoma.

Két kirívó eset azonban elgondolkodtató:

  • Csodás kenyérszaporítás: 4000|5000 férfi (+ mellesleg rengeteg nő és gyerek) lakott jól 5|7 kenyérrel és 2|7 hallal![10]

Számítsunk csak 5-6 másodpercet egy adag átadására: a kiosztás legalább 7-8 órát vett igénybe! A várakozók közben békésen ücsörögtek?

  • Lázár feltámasztása: Jézus hívó szavára, „kijött” sírjából a már bomló testű, múmiaszerűen bepólyált, 4 napos halott.

Ezt a kétségbevonhatatlan csodát egyedül csak János evangéliuma írja le, hozzátéve, hogy a feltámadt Lázár két nővére vacsorát rendezett Jézusnak.[11] –––– És a két szemtanú Máté és Péter sem tartotta említésre méltónak az eseményt?

Tudva, hogy Jézussal kapcsolatban a „csodát tett” kifejezés egyetlenegyszer sem fordul elő a Bibliában, fogadjuk el a mai Teológia* légiesen kecses fogalmazását: „a történeti-kritikai vizsgálat … megmutatja, hogy a hagyományozódás folyamatában gyarapodás történt, fokozással”.[12]

Értjük.

Nagyra kell viszont értékelnünk Jézus magasrendű erkölcsi tanításait. Az ökölszabályon, a gyengék félresöprésén és kizsákmányolásán alapuló világban, bátran hirdette: emberi mivoltunkban mindnyájan egyenlők vagyunk; parancsba adta: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”; bizalmat és szeretetet akart ébreszteni, és életbe léptette az aranyszabályt: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” Erősen hite, hogy „az itt állók közül némelyek nem halnak meg,”[13] mígnem újból megjelenik, és megvalósítja terveit; ám ez a reménye nem teljesült.

Megszívlelendő tanítását sajnos beárnyékolja, hogy mindezt csak izraelita felebarátjaira értette. Egy próféta részéről pedig, aki Isten igéjének terjesztése végett küldetett a földre, nehezen értelmezhető, hogy a „kívülállóknak” rejtvényekben beszél. [14]

Életének minta-értékét erősen lerontja jellemének két súlyos fogyatékossága. Egyik, hogy hitte a pokol létezését, az örökké tartó bűnhődés mélységes embertelenségét össze tudta egyeztetni szerető Atyja képével. A másik, hogy dühödt bosszúszomjat mutatott azokkal szemben, akik nem hallgatták meg tanítását: „Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?”, és megátkozta a gyümölcstelen fügefát, nem is fügeérés idején.[15] De hát a Napnak is vannak foltjai.

Halála és feltámadása

Az utolsó vacsorát követő eseményeket a négy evangélium lényegében egybehangzóan írja le: Jézus tanítványaival a Getszemáni majorba ment, ahol Júdás apostol árulása révén elfogták. Ezután a Szanhedrin istenkáromlással vádolva halálra ítélte, majd – nem lévén kivégzési joga, (álnokul) zsidó királyi címre törő politikai lázadóként jelentették fel a helytartónál. Köztudott, hogy Pilátus nem találta bűnösnek és szabadon akarta bocsátani Jézust, a felhergelt nép követelésére mégis átadta katonáinak kivégzésre, akik embertelen kínzások után keresztre feszítették.

Jézus holttestét – miután 100 font (≈ 33 kg!) mirha- és aloé keveréket felhasználva – gyolcsba göngyölték – egy sziklasírban helyezték el, amelyet nagy kővel zártak le.[16] Szombat elteltével azonban, három asszony úgy döntött, hogy  befejezik a hevenyészett pénteki szertartást; ám vasárnap reggel a sírt üresen találták. A helyszínről az evangéliumok meglehetősen ellentmondásosan számolnak be.[17] Leghihetőbb Márk beszámolója: „Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről.”[18] Ennek ellenére sarkalatos keresztény hittétel, hogy Jézus harmadnapon feltámadt.

Az eseményeket leíró bibliai szövegek összevisszasága azonban azt a következtetést sugallja, hogy nem megtörténteket, hanem legendákat mondanak el. Ma már a teológusok is elismerik, hogy bizonyítékok nem léteznek; döntő érvük mégis, hogy „Jézus újbóli jelenlé­tének megtapasztalása és nyilvánvalósága a hívők szokásos misztikus élményében” adott erőt a tanítványoknak a hittérítésre.[19]

Mivel hitigazságok elfogadásához előzetes hitre van szükség, minden további észrevétel feleslegesnek tűnik, ám a történész által nyitva hagyott kérdést mégiscsak fel kell tennünk: hová lett a feltámadt Jézus? A maga korában értelmiséginek számító Lukács érezte is a lyukat az életrajzban, ezért az Apostolok Cselekedeteiben utólag beszámol a feltámadás utáni 40 nap történetéről, aminek elteltével Jézus – 11 apostola előtt – felemelkedett a mennybe. Ezt a bagatell ese­ményt Márk és Lukács elintézi egy-egy mondattal, de hát ők ugye nem láthatták.[20] Sajnálatos viszont, hogy sem Máté, sem János apostol – akiknek szemeláttára történt a mennybemenetel – evangéliumában egyetlen szóval sem említi!

Napjaink Jézusképe

Tényszerűen és elfogulatlanul gondolkodva, az üdvtörténet meglehetősen bizarr: a minden attribútumában végtelen Isten teremt egy véges (hozzá képest minden attribútumában 0 mértékű) emberpárt, őket (a már előre megteremtett) Lucifer[21] közreműködésével bűnbe viszi, majd büntetésül szenvedéssel teli életre kárhoztatja, és a büntetést minden leszármazottjukra ráterheli; utóbbiaknak pedig meg kellett ölniük az emberi alakban megváltásukra küldött fiát, hogy reményük legyen a megszabadulni a büntetéstől.

A teológiai magyarázat egészen más: az ember a bűnt saját szabad akaratából követte el;[22] Isten pedig a gyilkosságot rituális áldozatnak tekintette: az emberi értelem szintjére süllyedve akarta kimutatni jóságát és emberszeretetét, ráébreszteni az emberiséget állandósult bűnös voltára {?} és felébreszteni lelkiismeretében a folyamatos bocsánatkérést, majd új szövetséget kötni vele.

Így lett Jézus a keresztények számára a világtörténelem legkiemelkedőbb személye, életvitelük központi mintája, a mennyországba vezető út kalauza. Ámbár a Teológia nem tagadja, hogy „Jézus halálát… feltűnően elterjedten… értelmezték úgy, mint helyettesítő engesztelést”,[23] mivel a multigenezis elfogadása óta okafogyottá vált az eredeti bűn tana, egyre nagyobb hangsúlyt kap Isten irántunk tanúsított szeretetének bizonyítása. „A sokféle értelmezést a dogmatikában is tudomásul kell vennünk” – hangzik az önmegnyugtatás.[24]

Ismerjük el őszintén, hogy  Jézus, mint a humánerkölcs első terjesztője, példát mutat a vallástalanoknak is: amellett, hogy életbe léptette az aranyszabályt, külön hangsúlyozva buzdított embertársaink szeretetére, és az igazságosságnál fontosabbnak tartotta méltányosságot, a megbocsátás képességét. Túlzásokba azért nem esünk: ellenségeinket nem szeretjük (persze nem is gyűlöljük), és nem is tartjuk oda arcunkat a második pofonért, hanem igenis ellenállnunk a gonosz korlátlan terjedésének! Azt sem fogadhatjuk el, hogy ne törődjünk az élethez szükséges anyagi javak megtermelésével, és csak az Isten országát keressük!

A evangéliumokban nincsenek dogmatikus kijelentések, és a „Szentháromság” szó egyetlenegyszer sem fordul elő, Márknál és Máténál még a „megváltás” szó sem.  Ha Józsefet Jézus természetes apjának lehet tekinteni, elvben le lehet mondani istenségéről, „pontosan már nem lehet rekonstruálni” az utolsó vacsorán elhangzottakat, feltámadását pedig csak „hitben lehet megtapasztalni”, ugyan kiknek érdekük, hogy őt mégis Istennek nyilvánítsák? A keresztény hívők – remélhetőleg többségük –, akik nem dogmák, hanem Jézus tanítása szerint élnek, lélekben keresztények, és bár haláluk után tovább szeretnének élni, bizonyára különösebb lelki megrázkódtatás nélkül el tudnák fogadni, hogy ő is „csak” ember volt; aminthogy az emberiség másik kétharmada is híven követi karizmatikus emberek alapította vallását.

Az Egyház viszont Jézus isten voltára alapozva tartja a keresztény vallást egyedül igaznak, másoké felett állónak, és az egész világra kiterjesztendőnek! Papjai – akik talán életük értelmét találták meg abban, hogy hirdetik ezt az „igazságot”-, nemcsak lelkileg, anyagilag is csődbe jutnának, ha elismernék Jézus ember voltát!

Ám legyen: tekintsük Jézus Krisztus áldozatát metaforának, mellékneve nyomán nevezzük „keresztényinek” az olyan világot, amelyben tanítása minden(!) embernek szól; a társadalmi együttélés pillére pedig ennek kiteljesítője, a humánerkölcs; remélve, hogy – Ferenc pápa meghirdetett útját választva –, cserében az Egyház is közreműködik majd ennek világméretű elterjesztésében!

Hiszen Jézus nem akart meghalni! Ember voltának ékes bizonyítéka természetes visszariadása, majd keserves beletörődése, hogy ő maga az áldozati bárány. A Getszemáni majorban rátört iszonyatos halálfélelem még vércseppeket is sajtolt verítékébe, és a kereszten kiáltott utolsó szavaiban – „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” (= „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”[25] ) – csalódás tükröződik. Meghalt anélkül, hogy megváltónak érezhette volna magát.

Nekünk viszont nem a világot kellene „megváltanunk”, csak önmagunkat! Ez pedig nem jön el szembetűnő módon, hiszen erkölcseinkben kell(ene) átalakulnunk.[26]

Eddigelé ez is túl nehéz feladatnak bizonyult.

 Részletesebben:Jézus a világ szemében

Jegyzetek

[1] Személyiségét és életét részletesen elemzi Vermes 1995.
[2] Kimondja a III. Konstantinápolyi zsinat (681) kiátkozással fenyegető definíciója (HD 556-559). –––– A Zsinat* óta azonban nem veszik szó szerint az ilyen fenyegetéseket, így aki csak csendben kételkedik, elvegyülhet az igaz bárányok között.
[3] Szerzőik a Kumránban élt esszénus közösségek tagjai voltak. –––– Kumrán Jézus korabeli település volt Jeruzsálemtől körülbelül 16 km-re északkeletre; ma romvidék.
[4] Mt 1,18 és Mt 2,1-33; illetve Lk 2,1-20. –––– Csillagászati adatok alapján valószínű, hogy i.e. 7 a születés éve. Ugyanis „betlehemi csillagnak” a Jupiter és a Szaturnusz 19 évenkénti együttállása látványát tartják, ami Palesztinában jól látszott az vége felé. (Vö. Teres Ágoston: Biblia és asztronómia; Springer Hungarica, Budapest, 1994; 40.-53. oldal.) ---- Quirinius i.sz. 6-7. között volt Palesztina és Szíria helytartója.
[5] Vö. DKK 2/188-189. oldal, – Sajnos, a „lételméleti tény” hiteles teológiai értelme a mai napig tisztázatlan.[6] A Zsinat dogmatikus konstitúciója: Lumen Gentium 63; vö. Lk 1.35 is.
[7] Vö. Vermes 1995, 115.-262. oldal.Lásd például Mt 6.28-33.
[9] Pesthy Mónika (ford.): Fülöp evangéliuma (in: Csodás evangéliumok, Telosz, Budapest, 1996; 88. oldal) egy meghökkentő mondata: „Jézus minden tanítványánál jobban szerette Mária Magdolnát, ezért gyakran … [szájon/arcon?] csókolta”. A szöveg azonban hiányos, és nem zárható ki, hogy a korai keresztények nem szexuális értelemben írtak csókjakiról.
[10] Mk 6.35-44; Mt 15.32-38.
[11] Jn 11.32-46, Jn 12.1-2.
[12] DKK 1/283-285. oldalon részletesen elemzi Jézus csodatevő tevékenységének lényegét.
[13] Az idézetek rendre Mk 12,31; Mt 7,12 és LK 6,31;  Mt 16,28.
[14] Mk 4,11-12.
[15] Mt 23,33, illetve Mt 21,19.
[16] Jn 19,38-42.
[17] Vö. rendre Mt 28,2-10, Mk 16,5-11, Lk 24,2-11, illetve Jn 20, 2-18.
[18] Mk 16,8.
[19]„Nincs közvetlen szemtanúja a feltámadás eseményének. Jézus feltámasztása tehát nem… történelmileg bizonyítható tény, hanem olyan valóság, amelyet csak a hitben lehet megtapasztalni”(DKK 1/296, illetve 305-306. oldal.). Megfeledkeztek volna a Szentlélek második beavatkozásáról,  pünkösdi csodáról? (ApCsel 2,1-4.)
[20] Apostolok Cselekedetei: ApCsel 1,3-12,2, majd Mk 16,19, illetve Lk 24,50-51.
[21] Lucis ferens = a fény hozója <lítin>.
[22]A teológia kedvenc vesszőparipája az emberi szabad (= minden külső kényszerítő befolyástól menetes) akarat létezése, miáltal Isten felelősségét az emberre hárítja. Ezzel szemben viszont semmi nem történhet, ami nem szerepel Isten előzetes örök terveiben.
[23] Lukács és János evangéliumában, valamint az Apostolok cselekedeteiben számos példát találunk erre (Lk 21,28, Jn 12,47, ApCsel 5,31 stb.)
[24] DKK 1/314.
[25] Mk 15,34.
[26] Vö.: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon.  ... Mert az Isten országa közöttetek van.” (Lk 17,21.)