Isten fogalma meghaladja megismerő képességeiket: sem létezése, sem nem-létezése nem bizonyítható logikai érveléssel. Hinni viszont bármelyiket lehet: azt hisszük el, amit hinni akarunk. Akár (vallásos) hívő vagy, akár „hitetlen” ateista, tudatában kell lenned, hogy Univerzumunkon^[1] kívülről eleddig, semmilyen felfogható „válaszjel” nem érkezett. Ha ennek ellenére hiszed, hogy van Univerzumunk felett egy hatalmasabb, tőle független, szellemi lény, akit Istennek nevezel, akkor ő számodra létezik, és minden további érvelés felesleges.

Ha érzéseidben bizonytalan vagy, akkor olvasd el Marilyn Adamson tanulmányát,^[2] ő nyíltan bevallja, hogy neki érzelmi alapon van szüksége Istenre.

Ezúttal fordítsuk meg, és vessünk egy pillantást az érem másik oldalára: vajon milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a feltételezett Istennek, hogy teljesíteni tudja hívőinek elvárásait?

-Végtelen

Isten szükségképpen örökkévaló: mindig létezett és létezni fog; hisz előtte nem létezhetett másik lény, mert akkor azt tekintenénk istennek; és olyan állapot sem lehetett, amikor semmi sem volt, mert a semmi nem tudta volna önmagát valamivé változtatni.^[3]

Máris elakadtunk, mert az örökkévalónak végtelennek kell lennie - különben már rég elértük volna a „szélét” .

        Ugyanezért időtlen is: a „végtelen idő” önellentmondás, véges időtartamokból soha sem lesz örökkévalóság; Idő hiányában persze sem mozgás, sem változás nem lehetséges: így az örökkévalónak hitt Isten is változhatatlan, hiszen rajta kívül nincs senki|semmi aki|ami megváltoztassa, önmagát pedig nem tudja megváltoztatni, mert ehhez többet kellene tudnia, mint amennyit tud, ami logikai képtelenség.

        És még mindig nincs vége: a végtelen mindenütt jelenvaló, nem lehetnek benne, lyukak, sem körülötte „üres” helyek, amikben a „semmi" van! Így nincs hová mozdulnia!

        Mivel pedig minden tulajdonságunkat és képességünket tőle kaptuk, végtelenül értelmesnek és mindentudónak, képességei maradéktalan megvalósítására pedig mindenhatónak kell lennie.

Aki hiszi, hogy halála után majd részese lesz az örökkévalóságnak, azt is tudomásul kell vennie, hogy „odaát” mozdulhatatlanná és változhatatlanná fog válni, „belefagyva” az örök boldogságba, vagy az örök kárhozatba.

        A felsorolásnak nincs vége: Isten mind tulajdonságai, mind ezek bármilyen jellemzője tekintetében VÉGTELEN!, ezért a LÉREZIK állításnak – felsorolhatatlan számú háttérjelentése miatt – nem használható bizonyítéknak.

- Leírhatatlan

Véges fogalom- és szó-készletünk nem alkalmas a végtelenség pontos leírására, ezért elképzelni sem tudjuk. mert - a matematika tanúsága szerit – nem lehet véges dararabokra sem szétszabdalni, sem ilyenekből összerakni, ezek összessége soha nem lesz végtelen.

        A keresztényi tanítás az ellenkezője: „Ha valaki azt mondja, hogy az egy és igaz Istent, teremtőnket és Urunkat, a ter­mészetes emberi értelem világánál nem lehet biztosan felismerni mindabból amit lét­re­hozott, legyen kiközösítve.”^[4] Ezzel a dogmával az Egyház* kínos csapdahely­zetbe hozta magát. Egyfelől ugyanis Isten minden tulajdonságában szükségszerűen végtelen és felülmúlhatat­lan, hiszen ha csak a legcsekélyebb mértékben is hiányoznék belőle valamilyen képesség, akkor – legalább elvben – létezhetnék egy másik istenség, aki nála tökéletesebb – s ez vitathatatlan logi­kai ellentmondás. Másfelől ezt a felfoghatatlan tökéletességet valahogyan mégiscsak le kellett írnia, hiszen egyetlen hívőt sem lehetne rábírni arra, hogy egy elképzelhetetlen, semmi­lyen módon ki nem fejezhető, „üres” istenfogalmat imádjon.

       Csűrhetjük-csavarhatjuk: a végtelen mindenfajta leírása torzít: csak halvány közelítése a valóságnak, sohasem lehet teljes körű, és a részlet-leírások óhatatlanul tartalmaznak hibákat, ellentmondásokat.

       Istennek semmilyen leírása nem lehet létezésének bizonyítéka.

- Teremtő

Egy pillanatra most tegyük fel, hogy létezik  egyedül igaz Isten, és fogadjuk el, hogy ez a szellemi lény képes „semmiből”, lényétől különböző, anyagi (fizikai) és szellemi  valóságokat akaratával létrehozni, azaz teremteni. Mi lehetett Isten célja? Mindent tud, ezért soha semmi sem juthat eszébe, nincs miről gondolkodnia, nem születhet egy árva ötlete sem; benne soha sem­mi nem történik. Ő csak van.

        Nehéz elképzelni, hogy bárki emberfiát érdekelne egy hangya imádata vagy gyűlö­lete, noha nincs is végtelen távolságra tőle. Véges agyunk szá­mára a legnagyobb szellemi kín, elvágva lenni minden egyen­rangú kapcsolattól. Minek tudni valamit, ha abból soha senkinek semmilyen haszna nem származik, sőt senkivel meg sem osztható?

        Az igazi bökkenő a teremtő Istennek vitán felüli értelmes volta. Minél jobban elmélyedünk azonban az okok keresgélésében, annál nyilvánvalóbb, hogy Isten részéről a teremtés totálisan ésszerűtlen cselekedet lett volna! Egy önmaga tökéletességének tudatában végtelenül boldog lénynek sem tökéletessége, sem boldogsága nem növelhető, képtelenség, hogy ne lett volna tökéletesen elégedett önmagával! Mit akarhatott volna kezdeni néhány véges porszemmel?

        Agyament ostobaság emberi tulajdonságokat aggatni Istenre! - tiltakozik a modern Teológia*! Isten a világot ugyan elsősorban saját dicsőségére, de másodlagosan teremtményei boldogságára is teremtette, … „már a világ teremtésekor előre látta azt a «tervét», hogy a teremtést önmagával akarja boldoggá tenni”.^[5] Igaz, hogy elérhetetlen értelmünk számára, ám ha feltételezzük, hogy van és jó, akkor feltételezhetjük azt is, hogy megismerhetünk belőle annyit, amennyi elég ahhoz, hogy ehhez igazítva életünket, kiérdemeljük az örök boldogságot.^[6]

        A hívők azonban nem is igénylik a végtelen Isten logikailag kikezdhetetlen leírását, számukra Isten valamilyen, pontosan meg nem határozható jelkép, „felfelé húzó” titokzatos erő, ami  hozzásegíti őket, hogy ne bolyongjanak céltalanul az életben, haláluk után pedig jutalmul örök boldogságban részesülnek.  Ne irigyeljük őket: legyenek boldogok itt és a másvilágukban!

     Stanislaw Lem másként gondolja: „Ateista vagyok – erkölcsi megfontolásból. Az a véleményem, hogy egy teremtőt a teremtéséről ismerhetünk meg, és a világ szerintem annyira sajnálatos módon van összerakva, hogy inkább hiszem a véletlen műveének, mintsem hogy valaki ezt szándékosan tette.”

 -Kétszínű

A keresztény tanítás szerint, a végtelenül jó Isten a teremtés pillanatában előre megtervezte minden majdani teremtményének sorsát, s egyben az embereknek szabad akaratot adott ajándékba (Biztonság okáért, azért már jó előre megteremtette Lucifert és ördögcsapatát is.)

        Mivel nem tehetünk semmit, ami nem szerepel Isten előzetes örök terveiben, az emberiség mai nyomorúságos állapota – éhínség (naponta tízezrek halnak éhen, köztük csecsemők is!), terrorizmus, háborúk, önkényuralmak, kegyetlenkedések – kétségkívül Isten akarata szerint alakult ki. Máig egyik legnagyobb teológiai probléma: hogyan lehet összehangolni Isten végtelen bölcsességét, értelmét, intelligenciáját és jóságát a világban tapasztalható, véges létezésünkhöz képest végtelen rosszindulattal és gonoszsággal?

      Ma már (végre) a teológusok is beismerik „sötétben tapogatódzó tudatlanságukat ebben a kérdésben,”^[7] de megkísérlik felmenteni az Urat: a rosszat nem akarja, csaj eltűri, mert enélkül nem volna értéke a jónak! Emberi logikával ugyan nem láthatók át öröktől eltervezett útjai, de biztosak lehetünk benne, hogy üdvösségre fogja váltani az emberek szenvedéseit.

      Siralmasnak vagy inkább nevetségesnek minősítendő-e, hogy Istennek bármit is el kell tűrnie az emberek részéről? Mivel semmi sem történhet, amit nem akar, amit eltűrt, ahhoz hozzájárult! Ha őszintén nem akarja a rosszat, miért van szüksége a csábító Luciferre?       

        És vajon ki a felelős az emberiséget sújtó, elháríthatatlan, millióknak szenvedést okotó természeti katasztrófákért – földrengések, árvizek, gyilkos járványok, pusztító viharok ...? Tekintsük ezeket is Isten ránk áradó szeretetének jeléül?       

        A Teológia mindezt elintézi egy fölényes kézlegyintéssel: Isten végtelenül tökéletes, az ellentmondások a végtelenség torz, véges emberi leírásaiból származnak; miközben ugyanez a Teológia azt is tanítja, hogy az ő leírásai a birtokában levő abszolút igaz és tévedhetetlen isteni kinyilatkoztatásokon alapulnak!

        Hiába minden tiltakozás: a rossz benn volt Isten örök terveiben! „Isten eltűri a tűrhetetlent, felelőtlen és következetlen, nem Úriember!”^[8]

-Emberszerető?

Isten szeretetének elsődleges és formális tár­gya önmaga, és ez a szeretet végtelen boldogságot és kielégülést jelent számára, tanítják a hittanórákon. Deus caritas est – Isten (maga) a szeretet, jelentette ki XVI. Benedek pápa is, székfoglaló körlevelében. A merész állítást igazolandó néhány idézet: „A kereszten maga Isten kéri könyörögve teremtményeinek szeretetét, … mindegyikünk szeretete után epekedik!. … Felénk irányuló rajongására mindenekelőtt azzal kell válaszolnunk, hogy készséggel elfogadjuk szeretetét és engedjük, hogy ezáltal magához vonzzon bennünket.”^[9]  Úgy tűnik, a pápa saját érzelmeit ruházza át Istenre, aki végtelen és tökéletes, nincs miért „könyörögnie”, sem „epekednie”.

Mégis miért találunk ki újabb és újabb bizonyítékokat? Mert az emberiség bő 80%-ának szüksége van rá, hogy higgyen a jó Isten létezésében és szeretetében – egy rossz isten feltételezése logikátlan tett volna –, hite megnyugvással tölti el, Isten szeretete támaszt jelent neki földi életében, és táplálja reményét, hogy halála után vele él majd, örök boldogságban. 

       Ezért elhiteti magával, hogy ő is szereti Istent.
       A hit azonban  nem bizonyíték.

-Nélkülözhetetlen?

Akkor nem is élhetünk teljes életet istenhit nélkül?

DE IGEN!

        Ha nem hiszünk Isten létezésében, bele kell törődnünk, hoy éltünk véges, és a halál után nincs folytatás. Ez nagyon nehéz lelki teher, amit sokan nem tudnak elviselni.

     Ám élni a humánerkölcs normái szerint, törekedni földi céljaink eléréséért, – hozzásegítve másokat is céljaik eléréséhez –, szerető családban felnevelni boldog gyermekeket, és alkotó munkával hozzájárulni ahhoz, hogy jobb világot hagyjunk magunk után, mint amilyet örököltünk elődeinktől – ez  nemes lelkűvé tesz, és boldogsággal tölt el, itt a földön.

Istenről részletesebben:  A tökéletes Istenn

Jegyzetek

 ^[1] Univerzumnak nevezzük a végtelen Világegyetem azon tartományáz, ahonnan eddig bármilyen sugárzás vagy információ eljutott,– és a jövőben valaha is eljuthat – hozzánk. Ezt jelenleg 13800 millió fényév sugarú gömbnek látjuk.
^[2] https://www.everystudent.hu/
^[3] Részletesebben lásd az Itt kezdődik… menüpontot.
^[4]Az I. Vatikáni zsinat dog­ma­ti­kus konstitúciójából:.HD 3026.
^[5] DKK1, 196. oldal. 
^[6] Ha elgondolkodunk egy kicsit a méreteken, akkor eszméletlen nagyképűségnek tűnik feltételezni, hogy az Univerzumhoz képest porszemnyi Virgo galaxis-halmazban levő, hozzá képest porszemnyi Tejútrendszerhez képest porszemnyi Naprendszerhez képest porszemnyi Földhöz képest mikroporszemnyi ember kedvéért jött létre az egész!
^[7] DKK1  227. oldal.
^[8] Arturo Pérez-Reverte: A vívómester, avagy a nő árnyéka a férfiszíven (Európa, Budapest, 2003) 113. oldal..
^{[9] w}ww.zenit.org/2007/02/13.