„Legyetek termékenyek, szaporodjatok,
töltsétek be a földet”^[1]

A humánerkölcs alapelve, hogy életünket – a társadalmat fenntartó és fejlődését lehetővé tevő – alkotó munka teszi értelmessé, ám egészséges társadalom csak biztonságos (lakás, étkezés, ruházkodás) és szeretetteljes családokon alapulhat. De nem megy szembe az evolúcióval, ami azért kapcsolta össze a szaporodási aktust magas fokú örömérzéssel, hogy biztosítsa a faj fennmaradását, illetve fejlődését. Az öntudatra ébredt ember azonban szét tudja választani a két funkciót: a szaporodást racionális érvek alapján akarja szabályozni, az örömszerzést viszont legbensőbb szuverén magánügyének akarja tekinteni. A késztetést persze tudatosan is el lehet nyomni, de ettől „féloldalas” lesz az életünk.

A keresztény értékrendben más a súlyozás: „A szexuális aktus kizárólagos helye a házasság, ezen kívül mindig súlyos bűn. … Az emberi szerelem nem tűri a próbát”.^[2] Ebben világosan tükröződik a vaskalapos prüdéria és hidegrázós irtózás, miszerint a szex mindenestül – simogatás, csók, ölelkezés, önkielégítés, sőt még a gondolat is – erkölcstelen, noha ezt az ítéletet nemcsak józan ésszel, de racionálisan semmilyen épkézláb teológiai érvvel vagy releváns bibliai idézettel sem lehet igazolni.

A hatodik parancsolat

Kezdjük a mózesi hetedik, „Ne törj házasságot!” parancsolattal,^[3] ami a keresztény bibliafordításokban „Ne paráználkodjál!” ferdítésben került a hatodik helyre, és évszázadokon át segítette a hívőket megőrizni lelkük tisztaságát. Mózes nemcsak azért nem tiltotta szabad férfiak házasságon kívüli szexuális kapcsolatait, mert félt az estleges megkövezéstől, hanem azért sem, mert tudta, hogy körülbelül olyan hatásfokú szabály lett volna, mint manapság az adócsalást tiltó törvény.

A kielégítetlenül maradt nők millióinak keserves kínlódása nem témája a szent iratoknak, ellenkezőleg, az ószövetségi korban ennek megnyilvánulásáért „parázna” megbélyegzés járt. Ezzel szemben Jézus megbocsátott a házasságtörő asszonynak, és Pál apostol is csak addig dicsérte a szüzességet, amíg meg nem nősült!^[4]

        A szexualitás hivatalos elítélése Szent Ágoston lehengerlő definícióján alapul, miszerint a sátán „kihasználva az ősbűn következtében megromlott emberi természet gyengeségét, a testi gyönyörökön keresztül csalja bűnbe a lelkeket”. Ő csak tudta: életének első 30 évét főleg ilyen természetű kicsapongásokkal töltötte. Le is vonta a végkövetkeztetést: keresztény ember szexuális késztetéseit csak a felbonthatatlan házasságban, és azon belül is csak fajfenntartási céllal élheti ki.

        Ezt a természetellenes parancsot természetesen a hívők több­sége nem tudja megtartani; a nem kívánt terhességek viszont súlyos csapdahelyzetbe sodorják a keresztény teológiát, mivel azt tanítja, hogy az emberek lelkét Isten fogantatásuk pillanatában teremti meg, rögtön megterhelve az eredeti bűnnel.^[5] Márpedig az eredeti bűnnel szennyezett lelkek előtt zárva van a mennyország kapuja, megszabadulni tőle viszont csak keresztség révén lehet; vagyis aki keresztség nélkül hal meg – magzat, csecsemő, gyerek, felnőtt –, arra a pokol vár. Ez a dogma olyan élesen ellentmond az Isten jóságáról szóló keresztény tanításnak, hogy máig sem tellett több egy kétszínű vigasztalásnál: „A minden ember üdvösségét akaró Isten végtelen irgalmassága… följogosít bennünket a reményre, hogy… számukra is van út az üdvösségre”.^[6]

Ez az oka, hogy az Egyház* foggal-körömmel harcol az abortusz bármely módja ellen, ami  „szégyenletes gaztett”, és érte „önmagától {a cselekmény tényénél fogva} beálló” kiközösítés (+persze pokol) jár, mind a végrehajtónak, mind az anyának.^[7] Fejlődési rendellenesség vagy társadalmi ellehetetlenülés nem számít, egyetlen mentség, ha a szülés az anya életébe kerülne.

Az abortuszt a humánerkölcs is elítéli: rossz megoldás, kerülendő; a nem kívánt terhesség ellen megfelelő fogamzásgátlással kell védekezni. Az Egyház azonban ezt is tiltja, mint beavatkozást Isten teremtői tevékenységébe, de nem kínál megoldást sem a „megesett” nők lelki kínjainak csökkentésére, sem a korlátozatlan szaporodás katasztrofális társadalmi következményeinek kezelésére.

Felnőtt korú személyek esetében a huzamos önmegtartóztatást csak rendkívüli körülmények (például betegség, baleset, természeti katasztrófa, háború stb.) indokolhatják, kivéve persze, ha valaki erre egyéni késztetést érez.

A hetedik szentség

A házasság intézményének isteni alapítását két bibliai idézettel szokás igazolni: az egyikben maga az Úr szólt ősszüleinkhez: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”, a másikban Ádám nyilatkozik: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett. Ezért a férfi… feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.”^[8] Mindkettőben sajnálatosan alantas testi kapcsolatokról van szó, ennek ellenére az Úr nem részesítette ősszüleinket a házasság szentségi kegyelmeiben.

Igaz, Ádám esetleges házasságtörési szándékait enélkül is meglehetősen bekorlátozta a rendelkezésére álló választék szűkös volta. Csak jóval később, a magántulajdon és a patriarchális rend kialakulásával lettek a nők alárendeltekké, hisz férjük gyakorlatilag megvásárolta őket, s ezzel együtt járt még évszáza­dokon át a többnejűség.

        Az Ószövetségben nem találunk szabályokat a házasságkötésre, de a zsidóság ezt mindig is komoly, kötelezettségvállaló szerződésnek tekintette, aminek „megtöréséért” mindkét félnek halállal kellett lakolnia. (Kivéve, ha a férj „válólevéllel” törvényesen „elbocsátotta” „parázna” feleségét.)

        Az Újszövetségben Máté és Márk evangéliuma majdnem szó szerint egyezik:

„Ekkor farizeusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? Ő pedig így válaszolt: Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket? …  mondta Isten: «Ezért … a férfi… ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.» … Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza! … Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve –, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” ^[9]

Az idézet szépséghibája, hogy Jézus Ádám szavait adja az Úr szájába, ráadásul az ominózus (kiemelt) mondat nem is hangzott el a Paradicsomban.^[10] Azért bocsássuk meg az ellentmondást nem tűrő szöveg aprócska önellentmondását is, miszerint a női paráznaság mégiscsak oldószere az isteni kötésnek.

        A katekizmus szerint „A házassági közösséget a házastársak beleegyezése hozza létre”.^[11] Nem kell teológusnak lenni, hogy észrevegyük, az ominózus kiemelt mondat „kilóg” a szövegkörnyezetből, hiszen Isten semmilyen csűrcsavarral nem hozható kapcsolatba a zsidó házassággal, még kevésbé a válólevéllel. Még a tárgyilagos katolikus egzegézis is elismeri, hogy ez a kijelentés idegen Jézus szavajárásától, – nyilvánvalóan utólagos betoldás, feltehetően az 1. század végéről. Így hát nyitva marad a kérdés: a házasságban ki köt meg kivel mit?

        Lehetetlen megindokolni a házasság szentséggé nyilvánítását is, ugyanis a Biblia nem ismeri a szentség fogalmát; a hetes lista a 13. század közepe táján alakult ki, s ebben máig 7. a házasság. Igaz, kikötve: „az a természet szerinti rendeltetése, hogy gyermekeknek ad­jon életet, és fel is ne­velje őket.”

        A tarthatatlan ellentmondásokat a Zsinat* kísérelte meg feloldani, az alábbi „könnyítésekkel”:^[12]

•  A házasság Jézus Krisztus által alapított szentség.

A kijelentés hamis volta a fentiek alapján nyilvánvaló. 

• Keresztény férfinak csak egy felesége lehet és érvényesek az Ószövetségben felsorolt házasságkötési akadályok.^[13]

A könnyítések persze nem. Érdemes megjegyezni viszont, hogy a dogmák nem tiltják a többférjűséget; manapság a polgári jog tiltja.

• Csak az illetékes egyházi személy előtt, az előírt formaságok betartásával kötött házasság érvényes, és ez tulajdonképpen az „égben köttetik”.

Természetesen a házasulandó felek beleegyezésével, enélkül az Úr tehetetlen.
Az állami anyakönyvvezető előtt kötött házasság önmagában nem érvényes; bizony nem más az, mint törvényesített paráznaság.

• Az érvényesen kötött és „elhált” házasság felbonthatatlan.

Aminek egyetlen igazolása a fentiekben kiemelt, soha el nem hangzott jézusi kijelentés! Miközben a teológusok diszkréten elsiklanak Jézus szavai mellet: „Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” Meggyőzésre még Pál apostol szavai sem elegendők:  „ha a nem hívő fél elválik, hadd váljék el. Ilyen esetben a testvér vagy nővér nincs lekötve, hiszen Isten békességre hívott minket.” ^[14] 

• Házasságon kívül változatlanul bűnös minden szexuális jellegű gondolat vagy cselekedet, továbbá  változatlanul tilos bármilyen mesterséges fogamzásgátlás és sterilizálási eljárás, még házasságon belül is.

Nincs kegyelem! ^[15]

Mindezekkel szemben a humánerkölcsi felfogás határozottan kijelenti:

• Biztonságos és szeretetteljes családi háttér nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen lehet erkölcsösen élni, ezért a családok fenntartását az államnak is védenie és támogatnia kell(ene).

Mivel a házasságkötés döntően befolyásolja életünk további folyását, természetes, hogy az eseményt ünnepélyessé kívánjuk tenni. De elfogadhatatlan az Egyház*„csomagkapcsolása”, amikor „megszentelés” címén felbonthatatlanná minősíti az általa „megszentelt”  kapcsolatot.

• A társas szex energiaigényes tevékenység, aki túl fiatalon (<18) kezdi, súlyosan hátráltatja természetes – különösen szellemi – fejlődését. Hasonlóan káros a túlhajtása, függőségbe torkollhat, és értelmetlenné teheti az életet.
• A természetes szexualitás nemcsak, hogy nem bűn, hanem ellenkezőleg, felnőtt emberi életünk integráns része, amihez hozzá tartozik a szabad párválasztás és az esetleges tévedés joga.

  DE: NEM a legfontosabb: Megelőzi az alkotó munka és családunk – főleg    gyermekeink – szerető gondozása.

Részletesebben lásd: Melyik szentebb?

Jegyzetek

^[1] Teremtés könyve: Ter 1.28.
^[2] KEK 2390.
^[3] Kivvonulás könyve: Kiv 20.14, lásd a Vezérfonalak menüpontot is.
^[4] Jn 8.10-11, illetve Első levél a korinthosziakhoz: 1Kor 9.5.
^[5] Ha valaki nem tudná: az eredeti bűn ősszüleink bűnének nyoma a lelkünkön, akik Isten tiltása dacára megkóstolták a jó és a rossz tudása fájának gyümölcsét. A multigenezis-elmélet elfogadása után azonban új értelmezéssel kellett előállni: „…[az eredeti bűn] egyetemessége a bűn közösségi jellegén alapszik, a bűnösségnek olyan dimenzióján keresztül, amely megelőzi {!} az egyéni szabad döntést”. 
^[6] KEK 1261.
^[7] Gaudium et spes 51.
^[8] Ter 1.27-28, illetve Ter 2.22-24.
^[9] Mt 19.3-9, illetve Mk 10.1-12.
^[10] Az Újszövetségben szó szerint így, négy helyen fordul elő: kétszer a 9. jegyzet szerinti szövegkörnyezetben, illetve Mt 5.32 és Lk 16.18 helyen mellékesen beszúrva, több szabály között.
^[11] KEK 2201.
^[12] Gaudium et spes 48, 49, illetve 51.
^[13] Lásd Leviták könyve: Lev 18.6-18.
^[14] Mt 18.18, illetve 1Kor 7.15; sőt Péternek személy szerint külön is megígérve (Mt 16.19).
^[15] Nem mentség sem a közös megállapodás, sem ha a házastársról utólag kiderül, hogy eretnek vagy terméketlen vagy házasságtörő, és az sem, ha az egyik fél hűtlenül elhagyja párját, vagy akár újból házasságot köt valamilyen más szabályrend szerint. Az elhagyott fél meg elmehet papnak vagy apácának.
Homoszexuálisok viszont egyáltalán nem köthetnek érvényes házasságot, ők „a tisztaságra kaptak meghívást” (KEK 2359).